Azt hiszem, a képek magukért beszélnek, de azért hamarosan felteszem a pontos leírást is. Sajnos nem dúskálok a szabadidőben jelenleg, de igyekszem, és mindent beleadok.



























****************************************************

A tortadíszítők körében néhány fogalom keveredésben van. Ugyanis, ahogyan egy-egy alapanyagot többféleképpen is elkészíthetünk (apró eltérésekkel), úgy van aki így, van aki úgy hívja őket. Persze itt is kicsi eltérésekkel.


Sugarpaste

A sugarpaste, ami hasonló a fondanthoz, vagyis talán valójában a fondant azon variációja, ami nem pillecukorból készül. Ez nem azonos a modelling paste-val, de sokan úgy kezelik, mintha a két dolog egy és ugyanaz lenne.

A sugarpaste alkalmas torták bevonására (hiszen hasonló a fondanthoz), és figuák készítésére is.




Rengeteg színben kapható előre elkészített sugarpaste, de készíthetünk saját magunk is.

Sugapaste hozzávalók:

- 5 teáskanál zselatin por

- 125 ml glükóz szirup

- 1 evőkanál glycerine

- 1 kg porcukor

Ebből a mennyiségből 1 kg Sugapaste-t kapunk. Elkészítés után azonnal használhatjuk, vagy légmentesen lezárható dobozban, hűvös helyen (nem a hűtőben) maximum 3 napig tárolhatjuk.


Elkészítése:

1. Szórjuk a zselatint 3 evőkanál vízbe egy edényben. Hagyjuk, míg a zselatin szivacsos nem lesz. Ezután az edényt tegyük egy vízzel teli lábasba (gőz fölé), és keverjük addig, amíg a zselatin teljesen fel nem olvad. Add a glükóz-szirupot és a glycerine-t a zselatinhoz, és keverd, míg el nem olvad. Ezután hűtsd egy-két percig.

2. Tedd a porcukrot egy nagyobb méretű edénybe, s a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe öntsük a zselatinos keveréket. Fakanállal jól keverjük össze, majd száraz kézzel jól gyúrjuk össze. Ezután annyi porcukrot adjunk még hozzá, amennyit érzésre szükségesnek tartunk.

3. Ahogyan írtam, azonnal használhatjuk, vagy légmentesen tárolhatjuk.

Modelling paste


A modelling paste a sugarpaste átdolgozott változata, azaz sugarpaste-ból készül. Viszont a végeredmény sokkal keményebbre képes száradni. Ebből készíthetünk igazán klassz figurákat.

Kell hozzá:

- 315 gr sugarpaste

- 280 gr porcukor

- 3 kávéskanál gum tragacanth

- 1 teáskanál glükóz-szirup

Ebből kb, 325 gr Modelling pastat kapunk.


Szitáljuk össze a porcukrot és a gum tragacanth port. A cukorszirupot és 6 kávéskanál hideg vizet add hozzá, és keverd össze jól. Ezután adj hozzá azonos mennyiségű sugarpaste-t.

Ha túl száraz lesz a modelling pastánk, adjunk hozzá egy kis margarint, vagy tojásfehérjét.
Amennyiben túl híg masszát kapunk, adjunk hozzá egy kis kukoricakeményítőt.

Miközben a Modelling pastával dolgozunk, kenjük be a kezünket margarinnal.


***************************************

A sima vajkrémet ízesíthetjük is. Lássuk, milyen variációk a legnépszerűbbek:

Kávés vajkrém:
Oldjunk fel 3 kávéskanál instant kávét 2 kávéskanál forró vízben, majd ezután keverjük a vajkrémünkhöz.

Mandulás vajkrém:
Keverjünk 1 teáskanál mandula-aromát a vajkrémhez.

Csokoládés vajkrém:
Keverjünk 30 gr átszitált kakaóport a vajkrémhez.

Citromos/narancsos vajkrém:
Keverjük 2 kávéskanál egészen apróra reszelt citrom/narancs húsát a vajkrémhez.

************************************************************************
Sosem tudtam, hogyan készítik a tortákat, melyek a cukrászdák kirakatába kerülnek, s amelyek hónapokig, vagy akár évekig nem romlanak meg. Tegnap véletlenül ráakadtam a Cake Dummies-ra, azaz a torta-bábokra. Így megoldódott a rejtély.



A tortabábok használata igencsak elterjedt a tortadíszítők között, hiszen ezt használják a gyakorlásra, egy-egy új elem kipróbálására, és a tanfolyamokon is, ahol nincs idő a torták elkészítésére.

Nekem külön öröm, hogy rátaláltam a torta-bábokra, ugyanis sütöm a tortákat, de a nagyrészük mindig a kukában végzi. Ezért egyrészt a szívem szakad meg, másrészt pedig pénzkidobás.

Azonban, a torta-bábok moshatóak, így miután az ember lefényképezi a legújabb remekművét, meleg vízzel kimoshatja, és újra felhasználhatja. Egyszerűen csak vajkrémmel be kell vonni, mint az igazi tortát, és kezdődhet a munka. Mehet rá a fondant, vagy egyéb díszítés.

Egyébként, ha az ember nem akar torta-bábot venni, készíthet is magának. Erre a legmegfelelőbb a sima tortaforma, amiben a piskótát sütjük. Ezt felfordítjuk, és bekenjük vajkrémmel, és szárnyalhat is a fantáziánk a díszítésben. Na, és ezt elég csak lemosni munka után.

Ha dolgozott már valaki torta-bábbal, és van tapasztalata, írja meg mire kell ügyelni, esetleg van-e egy-két bevált fogás, akármi.

Jelentem, sikerült!
Pontosabban, a torta isteni finom lett. Pont olyan, amit akár a cukászdában is vehettem volna. Nem volt túl édes, túl sűrű túl sok. Egyszerűen krémes, és nagyon könnyű lett. Kár, hogy fogyózom, mert ha nem így lenne, biztos a fele tortát egyedül eszem meg. :)


Leírom a mascarpone krém recepjét, amivel megtöltöttem a tortát.

Hozzávalók:
15 dkg pocukor,
1 csomag vaníliás cukor
50 dkg mascarpone
3 tojás

Elkészítés:
A tojássárgákat a porcukorral és a vaníliás cukorral keverd habosra. Add hozzá a mascarponét, majd a tojásfehérjékből vert kemény habot is forgasd bele.

Egyébként 3 helyre került a mascarpone-s krém a lapok között, és két helyre elég sűrűn, konzerv ananász-darabokat is szórtam.
Ez a mennyiségű krém túl sok ám ehhez a tortához, a fele elég lett volna, de a maradékot kis tálkákba tettem, és ananásszal díszítve fogyasztottuk.

*********************************************************************
Ajánlom figyelmetekbe a következő oldalt:

I dream of Cake

Ilyen csodát még nem láttam. Nézzétek meg, hogy a nőitáska-torták milyen aprólékosan vannak kidolgozva. Fantasztikus. Nem is hinné az ember, hogy némelyik tényleg torta!
Ez a torta igazából az apósom születésnapjára készült, amit holnap ünnepelünk. Szerettem volna egy igazán elegáns tortát készíteni, de közben a nagyfiam is segíteni akart a díszítésben, így fiatalosabbra vettük a figurát. Az elegáns, kifinomult kezdet után ez a vidám, kis tavasz-csalogató torta lett a végeredmény. Amit fontos megemlítenem, hogy a virágokat a kiscsopotos "nagyfiam" szúrkálta ki a fondant-ból.


1. Két darab piskótát sütöttem, és mindkettőt félbe vágtam, így lett négy piskóta lapom. Két piskóta lapra körben royal icing-ot nyomunk. Ennek több oka is van. Elsőként, hogy (mivel gyorsan szilárdul) nem engedi kifolyni a tölteléket, másrészről összeragasztja az egyes lapokat.

2. Ezután beleteszem a tölteléket. Jelen esetben Tiramisu-hoz használt krémet.


3. Majd ananász-darabok kerülnek a krémbe.


4. Miután minden szintre felkerült a krém, összeillesztem a lapokat.

5. A maradék royal icingot a torta tetejére, a tiramisu-krémet a torta oldalára kenem.

6. Miután néhány órát a hűtőben pihent a torta, felkerül rá a fondant-bevonó, és díszítésnek egy szalag. Ekkor még a kifinomult irány volt a domináns.

7. Ezek után kékre színeztem egy darab fondant-masszát, és kinyomkodtam ebből mintákat. Igazából a "hálóra" volt szükségem, amit a vízzel bekent tortára tapasztottam.

8. A tetejére fehér kis virágocskák kerültek, az oldalára, pedig kék színűek.

9. S végül, a fehér kis virágocskákat is a tortára tapasztottam, s a közepére kék kis golyó került.

Nem igazán nagypapás a torta, de sebaj. Viszont borzasztóan kíváncsi leszek az ízére, és hiába a fogyókúrám, holnap meg fogom kóstolni, mert kíváncsi vagyok a mascarpone-s ananászos, piskótás kreációmra.
A tortadíszítés kellékei interneten és szakboltban is beszerezhetőek.

Magyarországon:

1. Sőregi tortadíszítés: Sőregi Online Shop

2. Desszertmester: Desszertmester Online Shop

3. BB Superimport: Online Shop

Bolt: Desszertmester üzlete: Budapest, II. kerület, Pengő utca

Németország:

1. Backfun: Online Shop

2. Tortissimo: Online Shop

3. Das Backlädchen: Online Shop
Az első fondant tortám. Nem lett valami műremek, azt hittem többet alszik délután a pici, de nem, így kapkodva dobtam össze, mert végezni szerettem volna vele.
Igazából nem lepődnék meg, ha az első néhány tortám, hasonlóan kacifántosra sikeredne, mert egyelőre szeretném kiismerni az alapanyagokat. Megismerni a tulajdonságaikat.
Mint láthatjátok, a fondantnál tartok, pedig többféle formázó anyagot használnak a profik. Egyelőre a cukortésztámat (Fondant) alakítgatom, aztán lépek majd tovább.

















Webloldalam megújul. Ezt a cikket a jövőben az új oldalon olvashatod, itt:


Iratkozzatok fel a Hírlevéllistára is az új weboldalon!
Szerettem volna készíteni egy szimpla emeletes tortát. Gondoltam barna fondant-tal bevonom, és fehér virágokkal díszítem. Megsütöttem a piskótákat, kiszúrkáltam a fondant-virágokat, és vártam, hogy elaludjanak a gyerekek.
Nos, ott kezdett változni a terv, hogy gondoltam, hogy a tölteléknek szánt vajkrémen kikísérletezem a barna szín kikeverését. Nos, nem sikerült. Viszont egy idő után nem is erőltettem tovább, mert megtetszett az egyik sötétlilás árnyalat. (A következő bejegyzésben feltüntetetm, hogy egyébként hogyan keverhetőek ki az egyes színek az alapszínekből.)
Másodszor pedig, köztudott, hogy egy szelet kenyeret sem tudok egyenesen levágni, hát a tortalapokat sem sikerült egyformára alakítani. Nem estem kétségbe, gondoltam legyünk kreatívak, lássuk mi maradt.
Ez a két torta lett a végeredmény. A piskótás fotón még más tervet láthattok, de mire a piskótára felkerült az első krém, változtattam ismét. Talán jobb is így...



Így készültek:

1. A megmaradt piskótákat ide-oda pakolgattam.


2. Egy gombácskát terveztem ekkor, piros fondant, fehér pettyecskék, stb...


3. Itt már kialakult a végleges kép, és felkerült az első réteg színezett vajkrém is.


4. A gomba forma maradt, de a piros-fehér pöttyös tervnek lőttek.:)

5. Miután felkentem az első réteg vajkrémet, betettem a tortákat a fagyasztóba, éppen csak annyi időre, amíg lezuhanyoztam. Ja, a lapok közé kentem egy kis baracklekvárt is.
Ez lett a végeredmény. Lila (vagy lilás) torta fehér fondant virágokkal, rózsaszín gyöngyökkel a virágok közepén. Ez az első olyan tortám, amit már vagy tízszer megnéztem a hűtőben, mióta elkészült. Egyszerű, de szuper. Egyébként a weboldal bal oldali tortái között van egy barna színű, az volt a minta.

6. Aztán elkészült a másik torta is, ami igazából már csak formailag egy gomba. Itt nem lett olyan szép a vajkrémes bevonat, de azt tudni kell, hogy az alsó részt nagyon nehéz volt bekenni. Máskor csak a kenés után teszem rá a tetejét. A tortába, három helyen hurkapálcát szúrtam, hogy ne csússzon szét. A tetejére is maradt egy-kétvirág, plusz a rózsaszín gyöngyök.


Azt viszont elárulom, hogy a tetején a díszítés a fondant virágok kiszúrkálásakor fennmaradt rész. (TIPP!) Amikor kiszúrkáltam a virágokat, és ottmaradt ez a hálószerű akármi, annyira jól nézett ki, hogy elhatároztam, nem gyúrom össze újra, hanem így félreteszem, mert egy tortán nagyon jól mutatna. Nem hittem, hogy ilyen hamar fel is használom majd. Máskor is készítek ilyet, de akkor nagyobb felületet szúrkálok ki, hogy miután ráhelyezem a tortára dísznek, a torta oldalán lógjon le körbe ez a "háló". Nagyon szuperül nézne ki, ahogy lóg a "háló", és arra is ragasztanék virágokat, pl rózsát. Azt hiszem, hogy legközelebb ezt kipróbálom. Ez lesz a következő tortám.


Rögtön megírom a színek keverését, de a nyomófejek használatának ismertetésére ma már ismét nincs energiám.
******************************************************************************
A habzsák szinte alapkelléke a cukrászdáknak, a tortadekorálóknak.
Manapság már számtalan díszítőcsövet vásárolhatunk, ami megkönnyíti a munkánkat, mert könnyen készíthetünk ezerfajta apró dekorációt ezekkel.
Például ilyeneket:



Ma már túl fáradt vagyok, de holnap leírom, hogy melyek a legnépszerűbbek, és melyikkel milyen forma készíthető. Egyébként nemzetközileg elfogadott számozás segít a megkülönböztetésben.
Hogyan használjuk ezeket?
A kinyomózsákra, habzsákra felteszed a használni kívánt kinyomócsövet, és megtöltöd a zsákot royal icing krémmel, s indulhat a torta díszítése.

A szövegek írásához , egészet vékony vonalak, rajzok készítéséhez a legkisebb lyuku kinyomócsövet alkalmazzuk. Azonban, ha nincs kinyomócsöved, sőt még habzsákod sem, ne ess kétségbe.
Végy egy kisebb neilon zacskót, vagy konyhában használatos kisebb zacskót, és az egyik sarkát töltsd meg a krémmel. Ezután pedig ollóval vágj egészen picike lyukat arra a sarkára, ahová a krém került. Már kezdheted is a díszítő írást.


***************************************************************
Ez a torta adta az ötletet, s az enyém ilyen lett:


Sajnos nem látszik milyen szép sárga a színe, pedig az dobna rajta.:)) Első Royal icing-os tortának elmegy, de nem teszem majd ki a büszkeség-falamra:)
A táska torta a sógornőmnek készült ajándékba. Sűrgetett az idő, így rögtön neki kellett állnom a formázásnak és a díszítésnek, a piskóta megsülése után.
Jobb lett volna, ha a piskóta is pihen egy kicsit, mielőtt dolgozom vele, de ez most nem jött össze.

1. Megsütöttem a piskótát, majd körben levágtam a felesleges részeket. Ezt úgy a legegyszerűbb megtenni, hogy fejjel-lefelé az asztalra teszed a piskótát, és visszateszed köré a tortaformát, amiben sült. A késsel pedig belülről a forma mentén körbevágod a piskótát, így szép szabályos kört kapsz a végén.
Ezután kettévágtam vízszintesen. Amennyiben laposabb a piskóta, jobb, ha sütünk még egyet, és a kettőt tesszük majd össze. Én kettévágtam, így két egyforma lapot kaptam.


2. Késsel kettévágom az egyik lapot. A nagyobbik rész lesz maga a táska, így ki-ki eldöntheti mekkorát szeretne, illetve mi lenne a megfelelő táska-méret.


3. A levágott kis szeletet a másik lapra illesztjük, és a kis darab alapján, az alsó lapot is ketté vágjuk.


4. Így kaptunk két egyforma lapot.


5. Úgy döntöttem, hogy a vacsorából megmaradt eper-lekvárt rákenem a piskótákra.



6. Sajnos nem volt túl egyszerű készítés közben fotózni is, így az a rész kimaradt, hogy elkészítettem a Royal Icing-bevonót, és sárgára színeztem. Ezzel elsőként megkentem az egyik lapot a szétvágott résznél, és az egyik felületét is bekentem teljesen.
Ezután felállítottam, a már végleges tortalapra, és odatapasztottam ahhoz. A Royal Icing nagyon erős ragasztó, s mivel megkentem a szétvágott sávot, könnyen odatapadt. Igaz, amíg a másik lapot hozzá nem tapasztottam, ki kellett támasztanom valamivel a felállított piskótát.
Viszont, gyorsan megkentem a másik lap "talpát" is, és miután szorosan az első mellé állítottam, összetapasztottam őket. Ekkor már nem volt szükség a támasztékra, a torta megállt magától is.

7. A torta teljes felületét bekentem a bevonóval.




8. Kap még egy réteg Royal Icing-bevonót, egy éjszakai hűtés után és rákerül a díszítés is. Ez egy vidám kis táska lesz, amit ma láttam a neten, s gondoltam, hogy talán nekem is sikerül megbírkóznom vele. Sikerült, de közel sem lett tökéletes.

Így készítettem a royal icing bevonót, de nem lett az igazi.
3 db tojásfehérjét a habverővel kissé felverek, majd hozzáadok fokozatosan 60 dkg átszitált porcukrot. Ezt legalább 10 percig keverem a habverővel. Akkor lesz jó, amikor szép fényes lesz az egész. Egyénként mindenkinek egyedi, hogy ehhez a masszához kell-e még vízet adnia, vagy sem. Függ a tojástól, sőt még a konyha levegőjének páratartalmától is. Nos, nekem muszáj volt hozzáadnom 2 evőkanál vízet is, miközben kevertem.
Ez a mennyiség arra volt elég, hogy megkenjem a tortám belső részét, és kívülről a torta teljes felületét.
Maradt még egy kevés, abból, kinyomóval készítettem zsírpapírra 3 féle félkört, ami, ha megkeményedik teljesen, a táska fogantyúja lesz majd.
Egy egészen kevés került a kukába. Annyira kis mennyiségről van szó, hogy nem volt értelme légmentesen eltennem a hűtőbe.
Egyénként sokan nem tojást, hanem tojásfehérje port használnak, mert akkor hűtés nélkül is hetekig eláll az icing.
Megállapítottam, hogy az icing bevonóm közel sem lett tökéletes, dolgoznom kell még az összetevőkön, hogy kifejleszthessem a számomra tökéleteset.
Egyébként az egyik könyvben így olvastam az összetevők mennyiségét, legközelebb ki is próbálom:
Royal Icing készítése:
- 7 db tojásfehérje
- 315 ml víz
- 1,75 kg átszitált porcukor.
Ez a mennyiség elegendő egy 22 cm átmérőjű torta bevonására, a dekorációk elkészítésére, és a tortát tartó tábla bevonására.
Amennyiben kevesebb mennyiségre lenne szükségünk, így készítsük el:
- 2 db tojásfehérje,
- 4 evőkanál víz
- 500 gr porcukor
A következő tortámhoz, ami hamarosan készülni fog, mert az apósom születésnapja is közeleg, már ezt fogom kipróbálni.


******************************************************************************

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése