Stahl Judit műsorában láttam egy karamell tortát, amit most meg is kerestem, és íme a recept:
(A fotó és a recept is a www.stahl.hu oldalról származik.)


A piskótához:
8 tojás
24 dkg cukor
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
24 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
12 dkg margarin, megolvasztva és langyosra hűtve
A töltelékhez:
30 dkg cukor
2 dl víz
30 dkg margarin
1 dl tejszín
70 dkg natúr tejszínes krémsajt
az összeállításhoz
1 dl víz és
5 dkg cukor a díszítéshez
10 dkg étcsokoládé és
2 evőkanál olaj a tortaformák előkészítéséhez
kevés margarin és
finomliszt

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Kimargarinozunk, kilisztezünk 2 db 24 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát és méretre vágott sütőpapírt illesztünk az aljukba.
A tojásokat, a cukrot és a vaníliarúd kikapargatott belsejét robotgéppel 8-10 perc alatt nagyon habosra keverjük. A lisztet összevegyítjük a sütőporral és a sóval, majd fakanállal óvatos, széles mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabba. Végül jöhet az olvadt, kihűlt margarin is, amelyet szintén finom mozdulatokkal a tojáshabba.
A piskótamasszát arányosan elosztjuk a 2 tortaformában és 30 perc alatt megsütjük. Ha mindkettő elkészült, megvárjuk, amíg kihűlnek. Amennyiben egyszerre nem tudunk 2 tortaformát betenni a sütőbe, akkor inkább 2 részletben készítsük el a piskótamasszát, majd külön-külön süssük meg a piskótákat. (A piskótákat 1-2 nappal korábban is megsüthetjük, ha kihűlve folpackba csomagoljuk őket, semmi bajuk nem lesz.)
A töltelékhez a cukrot és a vizet mérsékelt lángon addig kevergetjük egy 26 cm átmérőjű teflonserpenyőben, amíg a cukor fel nem olvad. Ekkor erősítünk a tűzön, és megvárjuk, amíg a cukros víz 10-15 perc alatt karamellesre forr. Akkor lesz kész, ha a színe sötét aranybarnára változik. Eközben nem szabad kevergetni, mert a cukor visszakristályosodhat.
A kész karamellt levesszük a tűzről, azonnal hozzákeverjük a margarint és a tejszínt: ilyenkor erős sistergés hallható, de ez rendben van. Ezután a margarinos-tejszínes karamellt áttesszük egy keverőtálba, és robotgéppel hozzádolgozzuk a tejszínes sajtkrémet. Ennyi az egész, mehet is a töltelék a hűtőbe, hogy 4-6 óra alatt sűrűre dermedjen. (A töltelék 1-2 nappal korábban is elkészíthető.)
Összeállítjuk a tortát. A tölteléket időben kivesszük a hűtőből, hogy ne legyen hideg, aztán robotgéppel habosra keverjük, mert akkor könnyen kenhetővé válik. Ezután az 5 dkg cukrot összemelegítjük az 1 dl vízzel, hogy a cukor feloldódjon, és magunk mellé készítjük. Következnek a piskóták: mindkettőt 3-3 lapba vágjuk, és a lapokat meglocsoljuk legalább 2-2 evőkanál cukros vízzel.
Végül a lapokat arányosan megkenjük a karamelles töltelékkel, majd egymásra helyezzük őket, és a torta külsejét is bekenjük töltelékkel. (Az összeállított tortát 1 napig nyugodtan tarthatjuk hűtőben, ettől jól összeérnek az ízei.)
A díszítéshez a csokoládét gőz fölött, kevergetve összeolvasztjuk az olajjal. Ezután átkanalazzuk egy pici nylonzacskóba, és a zacskó egyik sarkát ollóval lecsípjük. Így a torta tetejére vékony csoki-csíkokat csurgathatunk a zacskóból, a csíkokat pedig fogpiszkálóval „összefirkálhatjuk", hogy szép, erezett legyen a látvány. A tortát tálalásig hűtőben tartjuk.
Aki olvasta a bejegyzéseket, annak nem volt nehéz kitalálni, hogy az ötös számú Tejszínes tejberizs torta nyerte el leginkább a tetszésünket. Pontosan az tetszett benne nekem is, hogy ez tényleg egy egyedi recept, és nagyon ötletes.

Gratulálok a nyertesnek, aki nem más, mint:
Losonczi Brigitta (brigi014)

A nyereményét postázom hamarosan (hétfőn), a korábbi nyertesek nyereményeivel egyetemben. Lássuk a receptet újra:


TORTA 5. - Tejszínes Tejberizs torta


A torta alapja egy kakaós piskóta tortalap.
Elkészítése: 6 db tojást kettéválasztottam.
Egy tálban a tojások sárgáját habosra kevertem 10 dkg cukorral. 8 dkg lisztet elkevertem ,5 dkg kukorica keményítővel( ettől lett tartása a tésztának) 4 dkg kakaóporral, egy 1 csomag sütőporral.
A tojások fehérjét kemény habbá vertem 4 evőkanál hideg vízzel,egy csipet sóval és 5 dkg cukorral. A habosra kevert tojássárgákhoz felváltva kevertem hozzá a lisztes keveréket és a habbá vert tojásfehérjét.
Margarinnal kikentem egy 24 cm-es tortaformát, megszórtam liszttel, és előmelegített 180C-os sütőben tűpróbáig sütöttem.
Majd vízszintesen kettévágtam. A kakaós piskótalapra egy tejszínes tejberizskrém került.

Elkészítése:
0.5 l tejből, 4 evőkanál kristálycukorból, 10 dkg rizsből tejberizst főztem.
Kihűtöttem. 4 dl tejből, 1 cs vanília pudingporból, 5 evőkanál kristálycukorból, 2 csomag vaníliás cukorból vanília pudingot készítettem, ezt is hagytam kihűlni. Amikor kihűlt a tejberizs és a vaníliapuding is,akkor a tejberizshez kevertem a vaníliapudingot, 3 dl tejszínt habbá vertem és hozzáadtam a vaníliapudinggal elkevert tejberizshez. 2 evőkanál zselatinporból és 0.5 dl vízből zselatint főztem, és ezt így forrón hozzákevertem a krémhez. Az egyik piskótalapra rákentem a tejszínes-tejberizses krémet, majd ráhelyeztem a másik piskóta lapot. Díszítés:2 dl tejszínt habbá vertem, és plasztik csokiból rózsákat készítettem.
Többen is kérték, hogy tudjam meg, hogyan készült a kutyás torta.
Konta Andrea, a torta elkészítője el is küldte nekem. Íme a leírása:

A piskótát őzgerinc formában sütöttem. A testét egy szélesebb, a végtagjait és a fejét kettő keskeny formában.

A krém csoki pudingos. Betöltöttem és pihentettem. A testét nem faragtam, az egyik keskeny piskótát 4-be vágtam, ezek lettek a végtagok, a másikból kb. a felét használtam, amiből a feje lett. Megkentem kívülről is a csokis krémmel a testrészeket és bevontam őket külön-külön cukormasszával.
Ezután egy éjszakát hűtőben volt. Másnap összeállítottam a testrészeket. A szőrszálak is cukormasszából vannak. Sok gondolkodás után, hogy mivel lehetne "szőrt" gyártani különösebb felszereltség nélkül azt sikerült kitalálni, hogy krumplinyomóval Betöltöttem egy adag cukormasszával és nem könnyen, de sikerült átnyomni rajta. Ezután szinte szálanként, alulról felfelé haladva ragasztgattam fel a őket. Farkincája nem lett, mert nem fért volna bele a szállítódobozba, de nem is hiányzott róla.

Néhány torta Andrea további finomságai közül:










Számomra hihetetlen, hogy csak idén márciusban kezdett Klári tortákat készíteni. Mellesleg egyébként fodrászként dolgozik. A kreativitás így a kezében van, de azt hiszem nagyon tehetséges tortakészítő!











Tortadíszítő versenyünk győztese megírta, hogyan készült a tortája, sőt rengeteg szép képet is küldött a tortáiról. Íme, elsőként a tortarecept, majd hamarosan felteszem a tortáit is.




Zalai Klári, győztesünk receptje

"A tortát a következőképpen készítettem:


Piskóta:

22 centiméteres tortaformában sütöttem 6 tojásból, a mérős módszerrel. Ennek az az érdekessége hogy nem kell szétválasztani a tojásokat.

6 tojást beleütöttem a keverőtálba, majd a 6 tojás súlyával egyező mennyiségű cukrot tettem hozzá, és előbb alacsonyabb fokozaton majd magasabbon vertem 15 percig gépi habverővel. Ezután 5 tojásnak megfelelő súlyú lisztet kell hozzákeverni, de már csak a kézi habverővel, óvatosan összeforgatva. Ha kakaósat szeretnék, akkor 5 dekagramm kakaóport szoktam beletenni, és ezt levonom a liszt súlyából. Beleöntöm az alján sütőpapírral bélelt tortaformába és kb. 1 órán át sütöm 180 fokon hőlégkeverés nélkül.

Mindig nagyon szép magas piskóta szokott így sikerülni.


Krém:

Keverőtálba öntök 2 zacskó Gála főzés nélküli csokoládés pudingport és 1 liter habtejszínt. Előbb alacsonyabb fokozaton, majd magasabbon kemény krémmé verem (néhány perc csupán), majd teszek bele 2 evőkanál holland kakaóport és ízlés szerint rumot. Ezzel a krémmel betöltöm a 3 lapba vágott kihűlt piskótát, majd kívülről körbe bekenem vajkrémmel. (vaj és porcukor 1:1 arányban jól felhabosítva)

Ezután jól lehűtöm, majd cukorliszten elnyújtott marcipánnal vagy unideccel burkolom és tetszés szerint díszítem.

Idén márciusban kezdtem el magam beleásni a tortázás rejtelmeibe, és teljesen magával ragadott. Nagyon szeretek bíbelődni vele, tele a fejem szebbnél szebb tortákkal, és bízom benne hogy addig nem halok meg amíg mindet el nem készítem :)"

Most olvastam ezt:

"A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítottuk a "Nagymama kedvenc süteménye" játékunk jelentkezési határidejét augusztus 30-ig. Továbbra is várjuk a kedves nagyik, illetve segítőkész családtagjaik jelentkezését, hogy elkészítsék legfinomabb sütemény receptjeiket a TV Paprika stábjával. Jelentkezni már telefonon keresztül is lehet a +36 30/972 7727 -es telefonszámon vagy a:
nagymama@tvpaprika.hu e-mail címen
  • szerda, augusztus 04, 2010
  • NeonGrün Muffin
  • No comments

“Az Anyák Klubja (http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=1335638 ) és Lőrincz Tímea ( http://www.silvershark-productions.com/ ) közösen akciót szervez Kiss Laura segítésére.
Kiss Laura honlapja: http://kisslaura.fw.hu/
Segíts Te is velünk együtt. Hogyan?
Fennmaradt 300 darab Lőrincz Tímea: Ágyak és Vágyak c. könyv, amit 1000 Ft-os áron megvásárolhatnak, akik segíteni készek. A befolyó teljes összeget Kiss Laura bankszámlájára utaljuk át, ezzel is segítve kicsit, hogy Laura, a családjával együtt megtehesse az első lépést a gyógyulás felé.
Aki segíteni szeretne, kérem, hogy írjon egy e-mail-t a következő címre: tlo@silvershark-productions.com ), és küldöm a részletes tájékoztatót, illetve a következő linken megrendelheti a könyvet 1000 Ft-os áron, és bővebb információt is kaphat.
Rendelés: http://www.silvershark-productions.com/rendeles-agyak-es-vagyak.html
Köszönjük előre is Laura és a Kiss család nevében!
Üdvözlettel,
Lőrincz Tímea”
http://www.silvershark-productions.com/

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése